Tamás küldte be a következő pár képet és a leírást egy olyan szélgenerátorról, amit az egyik ismerőse készített még sok évvel ezelőtt.
"Ez a szélgenerátor egy gabona siló tetején van, 10 éven keresztül működött, ma már nem működik. Egy traktor generátort hajtott úgy, hogy a 2 méteres széllapátokkal ellátott tengely alján volt egy vagy 50 cm átmérőjű szíjas kerék és egy szíjon keresztül hajtotta a generátor 10 cm átmérőjű kerekét. Ez ugye egy sima redukció, 12 V-ot termelt. A széllapátok elhelyezkedése egyedi megoldású, mint ahogy a képen is látszik, de nagyon jól működött, úgyhogy jónak bizonyult a megoldás.
1. ábra. A széllapátok
Négy lapátja volt, a lapátok nem fékezték olyan mértékben egymást, hogy működésképtelenné tették volna a forgást a generátorral összekötve. Tehát a megoldás jó volt.
Ezt meg lehet építeni nagyban is, tovább is fejlesztettük
már nagyobb hatásfokúra a gépet, a tervek megvannak. A cél az, hogy 220 V-ot
termeljünk.
Mivel hogy a siló igen rossz állapotban van már, főleg a létra rajta, nem másztam fel. A képek lentről készültek, ezért nem látszik a nagy kerék a fotón.
2. ábra. A siló, rajta a széllapátokkal
Utolsó frissítés dátuma: 2006 március 01.