A parametrikus rezgőkör tekercsből és kondenzátorból áll. Bármelyik elem módosításával parametrikus teljesítménygenerátort kaphatunk. Ezen az oldalon a kapacitás változtatásával megoldott parametrikus erősítő kapcsolásaival ismerkedhetsz meg. Ezeket Naudin készítette el és tesztelte. Mivel itt már szinte semmilyen megjegyzést nem fűzött a képekhez, ezért magam tettem meg ezt helyette.
Naudin három kapcsolást készített, s mivel mind a három működött, ezért mindegyiket megnézzük.
1. verzió
A kapcsolási rajz az 1. ábrán látható.
1. ábra. Az 1. verzió kapcsolási rajza
Az L1 tekercs adatai a következőek:
A rezgőkör jósági tényezője az R2 ellenállás függvényében a következőképpen alakul:
Érdekes megfigyelni, hogy a rezgőkör jósági tényezője a tekercsel sorba kötött R2 terhelő ellenállás növekedésével javul.
Naudin a kapcsolásban két darab BB204 típusú feszültségvezérelt kapacitást (varikapot) alkalmazott. Mivel azok párhuzamosan vannak kötve, így az eredő kapacitásuk egy varikap kapacitásának a négyszerese lesz.
2. ábra. A parametrikus erősítő bemeneti és kimeneti jelei
Mint a 2. ábrán látjuk, a függvény generátor 330 kHz-es szinuszos pumpáló jeleket vezet a V1 feszültségforrás által záró irányban előfeszített varikap diódákra. Ezek a pumpáló jelek azonban valamelyest eltorzulnak a rezgőkör visszahatása következtében.
A 2. ábrán látható kimeneti jelek a tekercs A1-B pontjai között lettek mérve. Figyeljük meg, hogy a tekercsen mérhető feszültség amplitúdója a bemenetre adott 0,8 V-os pumpáló jelekhez képest 4,4 V-ra növekedett. A feszültségerősítés mértéke tehát 4,4 / 0,8 = 5,5.
3. ábra. A kimeneti feszültség (A1) és a kimeneti áram (B) viszonya
A 3. ábrán a tekercsen mérhető feszültséget (A1) és az R2 terhelő ellenálláson mért áramot (B) láthatjuk. Jól megfigyelhető a "Rezgőkörök" témakörnél kielemzett 90°-os fáziseltérés az áram és a feszültség között.
|
|
a;
|
b;
|
4. ábra. A rezgőkör parametrikus üzemmódban (a) és a varikap diódák rövidzárjával előidézett normál rezonancia üzemmódban (b)
Naudin kísérletként rövidre zárta a varikap diódákat. Ekkor egy normális rezonancia jött létre. (lásd a 4b. ábrát). A különbség jól nyomon követhető az amplitúdók változásánál. Míg a parametrikus rezonanciánál a tekercsen mérhető feszültség amplitúdó 4 V volt, addig a hagyományos rezonancia üzemmódban csak 1,6 V.
Az eredeti anyagot angol nyelven itt találod.
2. verzió
A kapcsolási rajz az 5. ábrán látható.
5. ábra. A 2. verzió kapcsolási rajza
A tekercs paraméterei megegyeznek az 1. verziónál megadottakkal. Az egyetlen változtatás az volt, hogy a négy varikap dióda nincs párhuzamosan kötve, csak kettő-kettő, így a pumpáló jel a leosztott varikap diódák középpontján keresztül jut a rezgőkörre. Mivel a varikap diódák bekötése megváltozott, ez megváltoztatta a rezgőkör eredő kapacitását, ami viszont a rezonancia frekvenciát feltolta 400 kHz-re.
Ezzel a változtatással sikerült Naudinnak elérnie, hogy a pumpáló szinuszos jel már nem torzult el a kimeneti jel hatására. Viszont a pumpáló frekvencia megegyezett a kimeneti jel frekvenciával, csak a fázisuk tért el egymástól 90°-kal. Ezt mutatja a következő ábra.
6. ábra. A pumpáló szinuszos jel (A2) már nem torzult el a kimeneti jel (A1) hatására
7. ábra. A tekercsen mérhető feszültség (A1) és az R2 terhelő ellenálláson mérhető áram (B) viszonya
Ez a verzió tehát még mindig nem volt tökéletes, mert itt nem jött létre a parametrikus rezgőkörök fontos kritériuma, azaz hogy a pumpáló jel frekvenciája a kétszerese legyen a rezonáló kör természetes frekvenciájának.
Az eredeti anyagot angol nyelven itt találod.
3. verzió
A kapcsolási rajz a 8. ábrán látható.
8. ábra. A 3. verzió kapcsolási rajza
A tekercs adatai megegyeznek az előző verziókéval, a különbség mindössze a jósági tényezőkben van. Itt a következő értékeket mérte Naudin:
Ebben az esetben a jósági tényező romlott valamelyest, mikor a terhelő ellenállást bekötötte a rezgőkörbe, míg az előző verzióknál épp ellenkezőleg, még javult is a Q a terhelés hatására.
A 9a. ábrán jól látható, hogy a bemeneti pumpáló jel feszültsége négyszög alakú, és hogy a frekvenciája a parametrikus rezgőkörök alapfeltételét kielégítő módon a duplája a rezgőkör természetes frekvenciájának. Azt is láthatjuk, hogy a négyszögjelben lévő felharmonikusok valamelyest eltorzítják a rezgőkörben mérhető feszültség alakját, de ez nem okoz különösebb problémát.
Határozzuk meg a befektetett feszültség értékét:
Ube = Ucspump / 2 = 12 V / 2 = 6 V
![]() |
|
a;
|
b;
|
9. ábra. A bemeneti pumpáló feszültség és a tekercsen mérhető kimeneti feszültség (a), és a varikapok bemenetére jutó, R2-es ellenálláson mérhető bemeneti áram alakja (b)
A 9b. ábrán a varikapok bemenetére jutó, R2-es ellenálláson mérhető bemeneti áram alakja látható. Annak ellenére, hogy a jelgenerátor feszültsége a periódusidő feléig esik a varikapokon, az áram alakja már nem négyszög, hanem tüske alakú, majd a tüske lemenő élét egy lapos, fekvő háromszög alakú lefutás követi.
A bemeneti áramot már kissé összetettebb módon kapjuk meg:
Ibe = 0,5*(Utű/R2) * ttű/T + 0,5*(Ulefut/R2) * tlefut/T
Ibe = (0,5/(R2*T))*[(Utű * ttű) + (Ulefut * tlefut)]
Ibe = (0,5/(100 W * 1/(2*530000 Hz)))*[(2,4V*0,1*10-6 s) + (0,2 V * 0,8*10-6 s)]
Ibe = 0,00212 A = 2,12 mA
A negatív félhullámot ugyanígy kaphatjuk meg, viszont azt nem kell figyelembe vennünk, mert csak az általunk befektetett energia értékére vagyunk kíváncsiak.
Mivel ennél a 3. verziónál Naudin megadta a bemeneti áram görbéjét is, így rendelkezésünkre áll minden adat, hogy meghatározzuk a bemeneti teljesítményt:
Pbe = Ube * Ibe
Pbe = 6 V * 0,00212 A = 0,01272 W = 12,72 mW
Vizsgáljuk meg a kimeneti feszültséget és áramot a 10. ábrán.
10. ábra. A kimeneten mérhető feszültség (A1) és áramértékek (B)
A kimeneti feszültség és áram alakját vegyük az egyszerűség kedvéért tiszta szinusz alakúnak. Ekkor az effektív kimeneti teljesítményt a következőképpen határozhatjuk meg:
Pkieff = (Ukicsúcs
/ 2) * (Ikicsúcs
/
2)
Pkieff = Ukicsúcs * Ikicsúcs / 2
Pkieff = (24 V * 1,3 V / 100 W) / 2
Pkieff = 0,156 W = 156 mW
A rendszer hatásfoka ezek szerint:
h = Pkieff / Pbe
h = 156 mW / 12,72 mW = 12,26 => 1226 %
Nem szabad azonban megfeledkeznünk arról, hogy ezt a kimeneti teljesítményt nem tudjuk közvetlenül hasznosítani. Ha a tekercsről vagy a kondenzátorról kicsatoljuk ennek a teljesítménynek egy részét, akkor az visszahat a rezgőkörben lévő áram és feszültségértékekre.
Naudin egy terhelő ellenállást (R1) kötött a rezgőkörbe. Tegyük fel, hogy ez egy izzólámpa. Ekkor már közvetlenül élvezhetjük ennek a kinyert energiának a hatását, hiszen azt tételezzük fel, hogy ennek az izzólámpának is 100 W az ellenállása. Számoljuk ki, hogy mekkora teljesítménnyel világítana az izzónk:
Pterh = Uterh * Iterh
Pterh = Uterh * (Uterh / Rterh)
Pterh = Uterhcs2 / (2 * Rterh)
Pterh = (1,3 V)2 / (2 * 100 W)
Pterh = 0,00845 W = 8,45 mW
A terhelő ellenálláson (R1) mérhető teljesítmény tehát sajnos kisebb a befektetettnél! Természetesen növelhetnénk az R1 értékét mondjuk a duplájára, s ekkor a rajta eső feszültség is megduplázódik, viszont akkor meg a keresztül folyó áram esne a felére. Ha viszont csökkentjük az ellenállást, akkor ennek pont az ellenkezője figyelhető meg, vagyis az áram növekedne, de a feszültségesés lecsökkenne.
![]() |
![]() |
a;
|
b;
|
11. ábra. Parametrikus rezonancia az F = 2 * F0 feltétel teljesülésekor (a), és a parametrikus rezonancia átmeneti induló és leálló állapotai (b)
A 11a. ábrán a 9a. ábrához hasonló mérést mutat be Naudin, mindössze a frekvencia értéke egy kicsit magasabb. A 11b. ábrán a parametrikus rezonancia induló és leálló állapotait mutatja be. Ehhez a méréshez még egy órajel generátorra szüksége volt Naudinnak, amely mintegy modulálta a bemeneti pumpáló jelet, azaz ki-be kapcsolgatta. Ez a kiegészítő generátor azonban nem szerepel a 8. ábrán bemutatott kapcsolási rajzon.
Az eredeti anyagot angol nyelven itt találod.
A parametrikus erősítés ingyenenergia kinyerési célra akkor lenne felhasználható, ha a rezgőkörből az energia kinyerése nem lenne kihatással magára a rezgőkörre!
Vajon mi történik, ha a pumpáló jelet nem a kapacitás, hanem az induktivitás megváltoztatásával próbáljuk elérni? Erről lesz szó a következő oldalakon.
Parametrikus
Rezgőkörök
Menü
A
transzformátorokról
Utolsó frissítés dátuma: 2005 november 21.