Az itt olvasható szabadalomra, akárcsak magára a Folyamatos Elektromos Generátorra Joubert Attila hívta fel a figyelmemet, s egyúttal le is fordította angolról magyarra, amit külön köszönök.

A generátor rövid leírása

Egy álló hengeres elektromágneses mag, egy darabban vékony lemez-szalagból készítve a kívánt magassággal, sugárirányban elosztott zárt résekkel rendelkezik, ahol két háromfázisú tekercs-elrendezés van együtt egyazon résekben, egy a közepénél egy pedig kívül, forgó elektromágneses mező létrehozása céljából, ideiglenesen egy háromfázisú áram használatával ezeken az úgynevezett tekercseken, melyek a második tekercsen feszültséget indukálnak, aminek hatására a kimenő teljesítmény sokszorta nagyobb a betápláltnál. Visszacsatolva a rendszert, az átmeneti áramforrás lecsatlakoztatható. A generátor aztán magától működik, korlátlan ideig folyamatosan nagy mennyiségű energiát termelve.

Feltalálók: Molina-Martinez, Alberto; (West Palm Beach, FL)
Levelezési cím: Kimberly A. Chasteen
Williams Mullen
Suite 210
One Old Oyster Point Road
Newport News
VA
23602
US
Széria szám: 091863
Sorszám: 10
Beadva:
2002. március 06.
U.S. érvényes osztály:
310/40R
U.S. publikáció osztálya:

310/40.00R
Belső osztály:
H02K 001/00



Igények (szerzői jogi /a fordító/)

1. Folyamatos Elektromos Generátor (FEG), mely magába foglal: egy több rést tartalmazó magot; forgó elektromágneses mezőt keltő álló középrészt; a réseknél található középrésznek nevezett részt, mely elektromos energiát kelt; és energiaforrás a középrész táplálására.

2. Az 1. igényben leírt Folyamatos Elektromos Generátor, melyben a mag egy darabból tervezett szerkezet.

3. Az 1. igényben leírt Folyamatos Elektromos Generátor, melyben a mag a továbbiakat tartalmazza: egy külső rész és abban egy azzal egybeépített belső rész, a részek közti légrések és elmozdíthatóság nélkül.

4. Az 1. igényben leírt Folyamatos Elektromos Generátor, melyben a mag rétegelt lemezkötegből tervezett.

5. Az 1. igényben leírt Folyamatos Elektromos Generátor, melyben a mag ragasztott, szigetelt és összeszorított ferromágneses porból (Ferrit /a ford./) készült.

6. Az 1. igényben leírt Folyamatos Elektromos Generátor, melyben a mag egy szilád hengeres központi részt tartalmaz.

7. A 6. igényben leírt Folyamatos Elektromos Generátor, melyben számos rés húzódik a belső hengeres résztől a (belső /a. ford./) mag külső határáig.

8. Az 1. igényben leírt Folyamatos Elektromos Generátor, amiben az elektromos tekercsek első csoportja az indukáló részben van.

9. Az 1. igényben leírt Folyamatos Elektromos Generátor, amiben az elektromos tekercsek második csoportja az indukált részben van.

10. A 8. igényben leírt Folyamatos Elektromos Generátor, amiben a tekercsek első csoportja kétpólusú elrendezésű (két szál vezetékkel csatlakozik /a ford./).

11. A 9. igényben leírt Folyamatos Elektromos Generátor, amiben a tekercsek második csoportja kétpólusú elrendezésű.

12. A 8. igényben leírt Folyamatos Elektromos Generátor, amiben az elektromos tekercsek első csoportja háromfázisú és egymástól 120 fokot bezáróan középütt elrendezett.

13. A 9. igényben leírt Folyamatos Elektromos Generátor, amiben az elektromos tekercsek második csoportja háromfázisú és egymástól 120 fokot bezáróan középütt elrendezett.

14. A 7. igényben leírt Folyamatos Elektromos Generátor, amiben az indukáló részek a résekben a központi hengeres részhez közel vannak.

15. A 7. igényben leírt Folyamatos Elektromos Generátor, amiben az indukált részek a központi hengeres résztől távol vannak.

16. A 7. igényben leírt Folyamatos Elektromos Generátor, továbbá az azt tartalmazó visszacsatoló rendszer, mely az indukált részből energiát szolgáltat a generátor számára (önmagának /a ford.)

17. A 16. igényben leírt Folyamatos Elektromos Generátor, amiben az áramforrás eltávolítandó, ha egyszer már a visszacsatoló rendszer üzemel, árammal látva el a generátort.

18. A 16. igényben leírt Folyamatos Elektromos Generátor tartalmaz továbbá egy szabályzó rendszert a szolgáltatott teljesítmény szabályzására.

19. A 7. igényben leírt Folyamatos Elektromos Generátor tartalmaz továbbá egy fázistoló egységet, a szolgáltatott teljesítmény fázisának helyreállításához.

 


Leírás

A nevezett készülék kereszt-hivatkozásai: A jelen alkalmazás 1999. június 15-én beadva, elsőbbséget élvez az U.S. Provisional Application Ser. No. 60/139,294 sorszámmal.

 

A találmány háttere

1. A találmány alkalmazási területe

Jelen találmány leginkább az elektromos energiatermelő rendszerekhez sorolható. Pontosabban a jelen találmány az önellátó elektromos energia egységekhez tartozik.

2. A hivatkozott tárgy leírása.

Azóta, hogy Nikola Tesla feltalálta és szabadalmaztatta többfázisú generátor-rendszereit, indukciós motorjait és transzformátorait, ezen a területen nem történt alapvető fejlesztés. A generátorok forgó mechanikus részekkel állítják elő a többfázisú feszültséget és áramot, rendszerint mágneses mező fizikai erőt felhasználó forgatásával, mely mező áthalad a motor sugárirányú tekercsein. Az indukciós motorok működésének alapja a mechanikusan forgatott elektromágneses mező létrehozása volt, inkább mechanikusan forgatott mágneses mező, mely feszültséget és áramot indukál, elektromotoros erőt létrehozva, ami mechanikai energiaként vagy erőként hasznosítható. Végül a transzformátorok alakítják át a feszültségeket és az áramokat a nagy távolságú átvitelhez és a felhasználható mértékre.

Az összes jelenlegi elektromos generátorban az energia kis mennyiségét - rendszerint a nagy generátorokban a kimenő teljesítmény kevesebb, mint egy százalékát - a mechanikusan forgatott elektromágneses pólusok gerjesztésére használják, ami feszültséget és áramot kelt a pólusok anyagához képest relatív sebességgel (az álló részhez képest relatív/ a ford./) mozgó vezetőkben.

Az energia maradékát arra használják, hogy elektromosságot kapjanak, a tömegek szükségszerű mozgatásával, mely olyan veszteségeket hoz be, mint: mechanikai veszteségek, mágnesezési veszteségek, rézveszteség, tekercs-veszteség, armatúra veszteségek, légrés veszteségek, kapacitív veszteségek, skin-hatás veszteségei, hiszterézis veszteségek, melyek együttesen felesleges teljesítmény beviteli igényért felelősek, mindig csökkentve a létrehozható (hasznos /a ford./) elektromos energiát.

 

 

A találmány összegzése

A Folyamatos Elektromos Generátor tartalmaz: egy álló hengeres elektromágneses magot, mely egy darabból a kívánt magasságú, vékony lemezelt kötegből készült, amibe kettő háromfázisú tekercselés van helyezve, egyazon résekbe egymáshoz képest fizikálisan el nem mozduló módon. Ha a tekercselések egyike ideiglenesen csatlakozik egy háromfázisú áramforráshoz, így forgó elektromágneses mező keletkezik, és az így létrejött mező metszi az állórész második tekercskészletét, feszültséget és áramot keltve abban. Így az egész generátor kimenő teljesítményének egy százalékánál is kevesebb szükséges a forgó mágneses mező gerjesztésének fenntartásához.

A Folyamatos Elektromos Generátorban nincsenek mechanikus veszteségek, súrlódási veszteségek, rézveszteség, tekercselési veszteségek, armatúra veszteségek, vagy légrés veszteségek, mivel semmiféle mozgás nincs. Van viszont: kapacitív veszteség, örvényáram veszteség, hiszterézis veszteség, melyek a generátor felépítéséből és annak anyagaiból erednek, de hasonló mértékben, mint a többi (hagyományos /a ford./) generátornál.

A jelenlegi elektromos generátorokban a teljes előállított teljesítmény kevesebb, mint egy százaléka fordítódik a saját mágneses mezejének előállítására; a jelenlegi generátorok teljes kimenő teljesítményéhez szükséges mechanikai energia az elektromos áram előállítása során történő forgatáshoz használódik fel. A Folyamatos Elektromos Generátornál nincs szükség mozgásra, mivel a mező forgó elektromágneses természetű, így a teljes mechanikai energia befektetése szükségtelenné válik. A mag anyag és a tekercsrendszer azonos gerjesztő árama mellett a Folyamatos Elektromos Generátor sokkal hatékonyabb, mint a jelenlegi generátorok, ami azt is jelenti, hogy jelentősen több energiát termel, mint amennyit igényel működéséhez. A Folyamatos Elektromos Generátor rendszere visszacsatolható, az átmeneti áramforrás lecsatlakoztatható és a generátor korlátlan ideig tovább működik.

Mint más generátor, a Folyamatos Elektromos Generátor is az előállított elektromos energia egy kis részével gerjesztheti a saját elektromágneses mezejét. A Folyamatos Elektromos Generátor elindításához igényli csak egy külső háromfázisú áramforrás csatlakoztatását, aztán az lecsatlakoztatható az indulás után, az itt leírtak szerint. A leválasztás után korlátlan ideig méretének megfelelő, nagy mennyiségű elektromos energiát kelt.

A Folyamatos Elektromos Generátor az összes ma használatos motort és generátort méretező és tervező matematikai képlettel számolható és méretezhető. Minden ma használatos elektromos indukciós törvénnyel és paraméterrel összhangban van.
Kivéve az energia megmaradás törvényét, ami nem matematikai egyenlet, hanem elméleti alapelv, és számos esetben nincs szerepe az elektromos generátorok matematikai számításában, a Folyamatos Elektromos Generátor megegyezésre kényszerít minket az összes fizikai és elektromérnöki törvénnyel. A Folyamatos Elektromos Generátor felülvizsgáltatja velünk az energia megmaradás törvényét. Hitem szerint elektromosság sosem származik a gépeket az ellenhatások ellenében mozgató mechanikai munkából. A mechanikai rendszer csak a pillanatnyi utat szolgáltatja az elektromosság kondenzációjához. A Folyamatos Elektromos Generátor sokkal hatékonyabb utat szolgáltat az elektromosságnak.

 

 

A találmány részletes leírása

A jelen találmány egy Folyamatos Elektromos Generátor, ami több energiát képes termelni, mint amennyi a működtetéséhez szükséges. Az alapötlet az ideiglenes háromfázisú áramforrásra csatlakoztatott háromfázisú állórész által létrehozott fizikális mozgatás nélküli forgó mágneses mezővel indukált feszültségekben és áramokban rejlik, valamint a nevezett forgó mágneses mező útjába helyezett állórész vezetékeiben, melyek szükségtelenné teszik mechanikai erők alkalmazását.

Az alaprendszer az 1. ábrán figyelhető meg, ami a jelen találmány egy megvalósítását mutatja.

1. ábra. A jelen találmány egy megvalósítása

Az (1-es) állórész ferromágneses magja, a (3-as) háromfázisú indukciós tekercsekkel, melyek egymástól 120 fokot bezáró csillag-kapcsolásban (6-os) elrendezett, szolgáltatják a forgó elektromágneses mezőt, ahol a háromfázisú feszültség kétpólusú elrendezéssel van hasznosítva. Az (1-es) mag belsejében légrés nélkül van egy második, (2-es) álló ferromágneses mag. Ennek a második (2-es) magnak is háromfázisú álló tekercsei vannak (4a az 1. ábrán és 4b a 2. ábrán), az 1. és 2. ábrán látható elrendezésben a külső indukciós mag tekercseivel (3-as). A két tekercsrendszer közt nincs elmozdulás, mivel légrés sincs köztük. Egyik magnak sincs tengelye, lévén, hogy nem forgó magok. A két mag szigetelt, kötegelt lemezelt módon, vagy szigetelt ferromágneses porból (ferrit /a ford./) is készülhet. A rendszer egyaránt működhet úgy, hogy a 4b belső tekercselés 4a belső álló vezetőire az A 5a, B 5b és C 5c külső (3-as) háromfázisú tekercselésen át csatlakozik a háromfázisú áramforrás, vagy a (3-as) külső tekercseken indukáló háromfázisú feszültség és áram a T1 7a, T2 7b és T3 7c kapcsokra csatlakozik a 4b belső tekercseken. Ha az A 5a, B 5b és C 5c kapcsokon háromfázisú feszültséget alkalmazunk, akkor az áramok azonos nagyságúak, de egymástól időben 120 fokkal eltérő fázisúak lesznek. Ezek az áramok hozzák létre a változó mágneses teret, ami forgó mágneses mezőként jelentkezik. Az elrendezés széles tartományon belül változhat, hasonlóan a mai háromfázisú generátorokhoz és motorokhoz, de az alap mindig ugyanaz, egy mozdulatlan de forgó elektromágneses mező, mely feszültséget és áramot kelt az útjába helyezett vezetőkben. Az ábra kétpólusú elrendezést mutat, de sok más elrendezés is használható ugyanúgy, ahogyan a hagyományos motoroknál és generátoroknál is.

A 2. ábra mutatja a belső 4b tekercselés háromfázisú elrendezését, mely gyakorlatban a 120 fokos szimmetrikus feszültségeket és áramokat szolgáltatja.

2. ábra. Az 1. ábrán látható jelen találmány egy megvalósításának belső huzalozási rajza

Ez olyan, mint a kétpólusú elrendezés. Sok más, három és többfázisú elrendezés használható. Ha vezeték keresztezi a forgó mágneses mezőt, feszültség keletkezik annak kapcsai közt. A kölcsönhatás attól függ, ahogyan a rendszerünkben felhasználjuk azt. Esetünkben háromfázisú feszültség csatlakozik a T1 7a, T2 7b, T3 7c és a 8-as számú nulla vezetékekre. A kimenő feszültség a forgó mágneses tér erősségétől, frekvenciájától (ami a forgási sebességet jelenti), a menetszámtól és a mezőt keresztező vezetők hosszától fog függeni ugyanúgy, ahogyan más (hagyományos /a ford./) generátoroknál is.

A 3. ábra a jelen találmány egy olyan másik megvalósítását mutatja, ahol a generátor a lemez (9-es) kötegelésével készül, kívánt magasságú hengereket építve abból.

3. ábra. A jelen találmány másik megvalósításában egy lemez-réteg (lemezköteg egy rétege /a ford./)

Ez a megvalósítás készülhet egy darab ferrit anyagból is. A belső (4a/4b) és a külső (3-as) tekercseknek a (10-es) rések adnak helyet, melyek az indukált és az indukáló tekercsek (lásd 5. ábra). Ennél az esetnél egy huszonnégy réses lemez látható, de a rések száma széles tartományok közt változtatható a felépítéstől és az igényektől függően.

A 4. ábra a jelen találmány egy másik megvalósításához szükséges két darabból álló lemezt mutatja.

4. ábra. A jelen találmány egy másik megvalósításához szükséges kétrészes lemez-réteg (lemezköteg egy rétege /a ford./)

Gyakorlati okok miatt a lemez, a látható módon két részre (9a és 9b) osztott, a tekercsek nagyüzemi beilleszthetősége céljából. Ekkor azok (a tekercsek, előre elkészítve /a ford./) egy darabként szilárdan beszerelhetők.

A fent leírt 9, 9a vagy 9b lemezek a veszteségek lecsökkentése céljából, vékony (0,15 mm vagy vékonyabb) szigetelt nagy mágneses permeabilitású és alacsony hiszterézisű lemezből készíthetők, olyanból, mint a Hiperco 50A vagy hasonló, vagy préselt, elektromosan szigetelt ferromágneses porból (ferrit /a ford./), amelyeknek kicsi az örvényvesztesége, valamint a hiszterézis-vesztesége, amiért a generátor jó hatásfokú lehet.

 

A generátor működése

A Folyamatos Elektromos Generátort, amint a következőkben leírtakban és a hozzájuk tartozó rajzokon is látható lesz, kis gerjesztő áramú, erős forgó elektromágneses mező gerjesztésére tervezték és méretezték. Olyan lemezelt anyagok használatával, mint a Hiperco 50A, két Teslánál is erősseb forgó mágneses mezőt érhetünk el, mivel nincsenek légrés veszteségek, mechanikai veszteségek, tekercs veszteségek, armatúra és egyéb veszteségek. Ez teszi lehetővé az egymással 120 fokos szöget bezáró 13, 14 és 15-ös indukciós tekercsek A, B és C 12 kapcsaira (5a, 5b és 5c az . 1. ábrán) csatlakoztatott átmeneti háromfázisú áramforrás használatát (ld. 5. ábra).

5. ábra. A jelen találmány egy másik, a 3. vagy 4. ábrákon látható lemezelt megvalósításának a huzalozása

Az 5. ábra mutatja a 13, 14 és 15-ös indukciós tekercsek térbeli elrendezését, és a 18a, 18b, 19a, 19b, 20a és 20b indukciós tekercseket is. Az indukált és az indukáló tekercsek ugyanabba a 10-es, 16-os és 17-es résekben helyezkednek el azonos elrendezéssel. Noha a rendszer mindkét irányba működik, a jobb elrendezésnek az néz ki, ha a 13, 14 és 15 indukáló tekercsek középen, a 18a, 18b, 19a, 19b, 20a és 20b indukált tekercsek pedig kívül helyezkednek el, mivel nagyon kis tekercsek kellenek a folyamat során kis veszteségű, nagyon erős forgó mágneses tér indukálásához, valamint sokkal nagyobb és erősebb tekercs kell a rendszer által szolgáltatott összes teljesítmény kinyerésére. Mindkettő tekercselés csillagba van kötve (nem látni), de más generátorokhoz hasonlóan, másként is köthetők. Ez az elrendezés azonos az 1.ábra és a 2. ábra elrendezéseivel.
A 13,14 és 15 indukáló tekercsek úgy lettek méretezve és tervezve, hogy a generátor a hagyományos háromfázisú hálózatról indulhasson (pl. fázisonként 220V 60Hz). Ha a helyi hálózat nem megfelelő, a feszültséget a tervezett megfelelő szintre szabályozhatjuk, mondjuk egy háromfázisú szabályozható transzformátorral (toroid transzformátor /a ford.), vagy elektromos szabályzóval, vagy inverterrel…stb. Ha egyszer rendelkezünk ezzel az erős forgó és a 18a, 18b, 19a, 19b, 20a és 20b indukciós tekercseket metsző mágneses mezővel, akkor a mágneses fluxus, a tekercsek menetszáma, a használt (a forgási sebességgel azonos) frekvencia és a forgó mezőt metsző vezetők hossza által meghatározott megfelelő háromfázisú feszültség indukálódik a T1, T2, T3 és N21 csatlakozókon, akárcsak más alternátoroknál. Alkalmazhatjuk az általunk kívánt, más alternátoroknál és generátoroknál is használt csillag, delta vagy egyéb kapcsolásokat. A kimenő áramok háromfázisúak lesznek (illetve az elrendezéstől függően többfázisúak), és csillag kapcsolás esetén, akárcsak más alternátoroknál, használhatjuk a 21-es nulla vezetéket.

A kimenő váltakozó feszültségek és áramok teljesen szinuszosak, nem hiányosak és teljesen szimmetrikusak. Ezen eljárás során keletkező feszültségek és áramok a hagyományos felhasználásra megfelelnek. A kialakítástól függően, bármilyen nagyságú feszültség létrehozható.

A 6. ábra a 13, 14 és 15-ös indukciós tekercsek kialakuló fluxus-képét mutatja.

6. ábra. A jelen találmány által keltett mágneses fluxus képe

Ez a fluxus-kép a hagyományos indukciós motorok forgó és állórészén keletkezőkhöz hasonló. Mivel nincs légrés, a homogén anyagban a mágneses fluxus a teljes úthosszon is homogén. A mag vékony, szigetelt, nagy mágneses permeabilitású és alacsony hiszterézisű lemezekből készül; a vékony lemezeknek köszönhetően az örvényáramú veszteség is minimális. Nincsenek szóródó fluxusok, vagy armatúra-hatások, ezért a mágneses fluxus már kis gerjesztő áram, illetve bemenő energia esetén is a telítés közelében lehet. A három fázis időkülönbsége és az indukciós tekercsek sugárirányú elrendezése miatt a magban forgó mágneses mező ébred, amint a 7. ábrán is látható.

7. ábra. A jelen találmány által keltett forgó mágneses fluxus képei

Ha egyszer a generátor elindult, csak kis mennyiségű energiát kell visszavezetni (lásd a 8. és 9. ábrán) a 3-as (1. ábra) vagy a 13, 14 és 15-ös (5. ábra) indukáló tekercsekbe, más öngerjesztő alternátorokhoz és motorokhoz hasonlóan. Természetesen a fázisokat és feszültségeket teljesen kézben kell tartanunk, pl. változtatható transzformátorokkal, elektronikus szabályzókkal, fázis szabályzókkal vagy más fajta áram és fázis szabályzókkal.

Egy lehetséges eljárás elektromos konverter és szabályzó (25) használatára, hogy kezdetben, egyenirányítón (26) keresztül egyenáramot (27) hozunk létre az egymással 120 fokot bezáró háromfázisú áramot (28) szolgáltató A, B és C vezetékekből (3), vagy a kétpólusú váltakozó áramú vezetékből (24). Számos szabályzó és konverter képes két vezetékes betáplálásról működni, de mások csak háromfázisú feszültséget fogadnak. Ez a megvalósítás 3 kVA teljesítményű szabályzót használ kétvezetékes, 220 V-os betáplálással.

A forgó mágneses mező a 13, 14 és 15-ös háromfázisú tekercseken áthaladó áramok hatására keletkezik és feszültséget indukál a T1, T2, T3, N, 29 (7a, 7b, 7c, 8 a 2. ábrán) kapcsokon. Aztán a kimenő (29) áramvezetékekből a visszacsatoló (30) rendszer készít váltakozó áramból (32) az egyenirányító diódákkal (31) egyenáramot, aztán az elektronikus átalakító és szabályzó (25) csatlakozik az egyenirányító (26) egyen feszültségű (DC) részére.

8. ábra. A jelen találmány teljes rendszere

Ha a visszacsatolás csatlakoztatva lett, a Folyamatos Elektromos Generátor leválasztható az ideiglenes áramforrásról (24), és folyamatosan termeli az elektromos energiát.

A 9. ábrán a Folyamatos Elektromos Generátor egy másik megvalósítása figyelhető meg.

9. ábra. A jelen találmány egy a 3. vagy 4. ábrákon is látható másik megvalósításának kiterjesztett nézete

Az alapelvek a fentiekben leírtak maradtak, ugyanúgy ahogyan az 1. ábra és a 2. ábra megvalósításain fentebb látható. Az alapvető különbségek az előbbiekben láthatókhoz képest a lemezek formájában és a tekercsek fizikai elrendezésében vannak. A visszacsatolásnál alkalmazott szabályzó és fázistoló transzformátor egy változata is látható.

A 11-es ferromágneses mag a 3.ábrán látható egy (vagy a kétdarabos 9a és 9b, ahogyan a 4. ábrán látni) darabos lemezelt (9) anyagból készült, a kívánt magasságig kötegelve. A rések (10, vagy 16 és 17), ahogyan az előzőekben is jeleztük már, magukba foglalják mind az indukáló (13, 14 és 15), és az indukált (18a-b, 19a-b és 20a-b) tekercseket is. A bejövő háromfázisú vezetékek (12) az indukáló háromfázisú tekercseket (13, 14 és 15) táplálják. Ezek kezdetben az első fokozatot alkotó ideiglenes tápforrásból (33) vannak ellátva, és a háromfázisú visszacsatoláson (34) át a generátor magától üzemel.

A 13, 14 és 15-ös indukáló tekercsek kétpólusú elrendezésben vannak, de számos más három, vagy többfázisú elrendezés is készíthető a forgó elektromágneses mező előállításához. Ezek a tekercsek csillagba vannak kötve (az ábrákon nem látható) az 1. ábra, 2. ábra és 8. ábra megvalósításaival azonos módon, de sok más módon is köthetők. A 13, 14 és 15-ös indukáló tekercsek a rés (10) belső részében (16) helyezkednek el.

Az indukált 18a-b, 19a-b és 20a-b tekercsek kétpólusúak, pontosan azonos elrendezésben a 13, 14 és 15 indukciós tekercsekével, de számos más elrendezés is készíthető a szükséglettől és az elrendezéstől függően. Az indukált tekercseket a lehető legkisebb kapacitásúra és ellenállásúra kell méretezni. Ellenkező esetben a kimenő teljesítmény a belső ellenállások leküzdése árán mozgatja a töltéseket. Ezek a tekercsek a jelen találmány megvalósítása során csillagba vannak kapcsolva, létrehozva a nullát (21) a 2. ábrán láthatókhoz hasonlóan, de szükség szerint más módon is összeköthetők. Az indukált 18a-b, 19a-b és 20a-b tekercsek a rés (10) külső részén (17) találhatók.

A kimenő háromfázis és a nullák (21) az indukált 18a-b, 19a-b és 20a-b tekercsektől jönnek. A forgó mágneses mező a magban képződik (ld. 6. és 7. ábrát) a 13, 14 és 15 indukáló tekercsek által, az indukált feszültségek a T1, T2, T3 és a nulla (29) kapcsokon jelennek meg. Mindegyik háromfázisú kimenő vezetékről ered (34) a rendszer visszacsatolása.

A háromfázisú átmeneti áramforrás (33) ideiglenesen az A, B és C 12 kapcsokra csatlakozik. A Folyamatos Elektromos Generátort egy külső háromfázisú áramforrásról kell egy pillanatig indítani, aztán pedig lecsatlakoztatni.

Bár a visszacsatolás vezetékein lévő feszültségek méretezhetők és pontosan megkaphatók a szükséges feszültségek az indukált tekercsek menetszámainak és az indukáló tekercsek (kialakítás szerinti) figyelembevételével, de kényelmesebb lehet egy háromfázisú változtatható transzformátor, vagy más típusú feszültségszabályzó (35) közbeiktatása, a visszacsatolás feszültségének jóval pontosabb beállítása érdekében.

A változtatható transzformátor (35) beiktatása után, mielőtt a visszacsatolás csatlakozna, a háromfázisú fázisjavító transzformátor (36) javítja és igazítja a feszültségek és áramok közti fázisszög eltolódást. Ennek a rendszernek a működése hasonló a 8. ábrán láthatókhoz, mely szabályzót vagy konvertert (25) használ.

Ha egyszer a feszültségek és fázisok összhangban vannak az átmeneti áramforrással (33), a visszacsatoló vezetékek (34) csatlakoztathatók a bejövő A, B és C 12 vezetékekre a visszacsatoló csatlakozón (37) át, aztán az átmeneti áramforrás (33) leválasztható. A Folyamatos Elektromos Generátor aztán bármilyen külső energiaforrás nélkül, korlátlan ideig működésben marad, folyamatosan nagy mennyiségű energiát szolgáltatva.

Ezen rendszer által szolgáltatott elektromos energia fény és hő termelésére lett használva, többfázisú motorokat hajtott, felhasználható egy és többfázisú áramokat és feszültségeket állított elő, a feszültségek és áramok transzformátorral kerültek átalakításra, a kimenő többfázisú, váltakozó áramok egyenárammá lettek alakítva ugyanúgy, ahogyan más felhasználások esetén is. Az általánosan leírtak szerint kapunk sokoldalúan és tökéletesen hasznosítható elektromosságot, ahogyan a napjainkban használatos közönséges elektromos generátorokból is. De a Folyamatos Elektromos Generátor önálló, független minden más külső energiaforrástól (kivéve azt, ahonnan táplálkozik, azaz valamilyen idáig kevésbé ismert térből /a ford./), de ha egyszer beindul, bárhová korlátlanul vihető; bármekkora méretben megtervezhető, és korlátlan ideig jelentős elektromosságot szolgáltat, a kialakítástól függően.

A Folyamatos Elektromos Generátor nagyon egyszerű készülék és az is lesz. A rendszer kulcsa a mozgó alkatrészeket nem tartalmazó áramfejlesztő rendszer ultra-alacsony veszteségeiben és szórt kapacitásaiban rejlik.

Az indukált tekercseket úgy kell méretezni, hogy a generátor a lehető legkisebb szinkron reaktanciával és ellenállással rendelkezzen. Ekkor a kimenő teljesítmény nagy része a töltések mozgatására fordítódik, s nem az ellenállások leküzdésére.

 

Az angol nyelvű forrást itt olvashatod el, a színes képeket pedig egy cseh nyelvű oldalról (innét) vettem.

A szabadalomból nem derült ki, hogyan csapolja meg az étert Alberto Molina-Martinez készüléke. Mielőtt erről, vagy legalábbis a feltételezett működési elvről olvásnál, tekintsd meg a generátort működés közben a következő oldalon.

 

A háromfázisú generátorokról MenüFEG videók

 

Utolsó frissítés dátuma: 2005. május 02.