1954-ben egy villamosmérnök, Carl C. Lienau meglátogatta a Kaliforniában élő rokonait, ahol megtudta, hogy Lee Bowman befektetőket keres egy készülék kifejlesztésére. A készüléket leíró dokumentációk mappájára a következő volt írva: "Pillantsd meg a Világegyetem energiáit". A kísérleti modell 8x10x5 inch méretű volt (1 inch = 25.4 mm), mely egy fél inch nagyságú alumíniumlemezen volt elhelyezve. Nem tartalmazott semmilyen rekeszt az elemek tárolására.

Az eszköz három, fogaskerékkel összekötött tengelyt tartalmazott, tehát a központi tengely a két szélsővel ellentétes irányban forgott. Nem volt elektromos motor csatlakoztatva a mechanizmushoz. A központi tengelyhez egy 4 inch (kb. 100 mm) átmérőjű és körülbelül fél inch vastag korong, míg a két szélső tengelyhez egy-egy 2 inch (kb. 50mm) átmérőjű korong volt erősítve. A korongok Alnico mágneseket tartalmaztak, 8 a nagy korongon, 4-4 pedig a kicsiken. A mágnesek egyforma távolságra voltak elhelyezve egymástól. A hengerformájú mágnesek tengelye párhuzamos volt a korongok tengelyeivel és úgy voltak elhelyezve, hogy a szomszédos korongokon lévő mágnesektől csak egy kis rés választotta el őket. Mikor a kerekeket kézzel megpörgették, a mágnesek egymás mellett szinkronizált módon haladtak el. Bowman egy alumíniumblokkra is szerelt egy henger formájú mágnest, melynek vége egy bizonyos szögben volt. Egy barázdába (horonyba) helyezte ezt a blokkot úgy, hogy az a közeledő mágnespárt súrolta. Ekkor a rendszer elkezdett forogni úgy, s a kisebb korongok sebessége nagyjából fél fordulat per másodperc volt. A fogaskerekek úgy voltak beállítva, hogy a szélső korongok egyforma sebességgel forogjanak. Amikor a blokkot egy másik, az iménti barázdával szemközti horonyba csúsztatta, akkor a kerekek ellenkező irányba kezdtek el forogni.

Az ujját a nagy korong külső széléhez nyomva a súrlódási nyomaték lelassította a rendszert. A forgás teljes leállításához szükséges becsült energia 4 inch font ( kb. 0.1 Watt ) per fél másodperc per fordulat volt. A gép 15 percig működött állandó sebességgel Mr Lienau szeme láttára, mielőtt Bowman megállította a folyamatot. Mr Lienau-ra nagy benyomást tettek a látottak és nem talált magyarázatot a jelenségre. Bowman megpróbálta szabadalmaztatni a szerkezetet, de a Szabadalmi Hivatal ezt elutasította arra hivatkozva, hogy "ez egy szabadalmazhatatlan perpetuum mobile gép".

Bowman elmondta, hogy az általa egy évig használt mágneseket a mágnesek gyártója ellenőrizte és azt találta, hogy a mágnesességük nem csökkent mérhető mértékben. Lienau később írt Bowmannak, melyben elmondta, hogy milyen szigorú feltételek között folyik a szerkezet tesztelése mechanikai és technikai elszigeteltségben. Ha a forgás nem szűnik meg a leghosszabb élettartamú és ugyanolyan 10 lb (kb 4.536 kg) súlyú elem kimerülése után sem, akkor az minden kétséget kizáróan bizonyítja, hogy a készülék nem szélhámosság. Bowman rendszeresen kapcsolatban állt a Utahi egyetem hozzáértő fizikusaival. Bowman zokon vette azt a levelet, melyben egy tesztet javasoltak. Finommechanikai műszerész volt és egy jól felszerelt műhellyel rendelkezett otthon. Lienau úgy becsülte, hogy az eszköz elkészítése körülbelül 100 munkaórát igényel, az anyagi ráfordítás nem jelentős. Bowman geofizikai bányakutatásokból élt és egy albumra való elismerést mondhatott magáénak az ügyfeleitől. A bemutató idején Bowman 75 éves volt. Az egyik szemtanú szerint azt akarta, hogy halála után szedjék darabjaira a készülékét és Kalifornia különböző helyein ássák el azokat.

Az eredeti cikket angol nyelven itt olvashatod el.

 

MenüA Bowman motor térbeli nézetei

 

Utolsó frissítés dátuma: 2004 március 17.